Kanonikusak-e az apokrif iratok?
Rev. Angus Stewart
A protestánsok és a római katolikusok egyetértenek az újszövetségi kánon tekintetében, azonban a római katolikusok a protestánsoktól eltérően apokrif iratokat is bevesznek az Ószövetségbe (az ún. deuterokanonikus iratokat, pl. Tóbiás, I-II Makkabeusok, Judith stb.)
Pál apostol a Róma 3:2-ben leírja, hogy Isten az Ő beszédeit az ószövetségi zsidó egyházra bízta, amelyik soha nem tekintette az apokrif könyveket kanonikusnak. Ha az apokrifok ihletettek lennének, amint azt Róma állítja (Katolikus egyház katekizmusa, 120 és 138), Krisztus és tanítványai (akik hűségesen feddték a zsidókat tanbeli és életviteli vétkeik miatt) biztosan megdorgálták volna őket. Ehelyett Krisztus érvényesítette a kánont annak hármas felosztásával: „Mózes törvénye”, „a próféták” és „a zsoltárok” (Lukács 24:44).
Az apokrif könyvek az ószövetségi könyveknél később, az utolsó ószövetségi próféták után keletkeztek, többnyire görögül, és nem az Ótestamentum nyelvén, héberül. Hovatovább, stílusuk és tartalmuk megmutatja, hogy pusztán ember, és nem Isten alkotásai. A II Makkabeusok például így végződik: „Ha az elbeszélés szépnek és sikerültnek bizonyult, teljesült kívánságom. De ha csak közepesre vagy gyengére sikerült is, megtettem, ami erőmtől telt” (15:38, Szent István Társulat fordítása, 1996 (SZIT)). Nem úgy hangzanak, mint egy ihletett író szavai!
Patrick McCafferty római katolikus apologéta azt állítja, hogy Krisztus a Máté 7:12-ben („A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal”, vö. Lukács 6:31) a Tóbiás 4:15-öt idézi („Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd”, SZIT). Egyrészt ez nem tekinthető idézetnek, legfőképpen nem szószerintinek. Vegyük észre a két rész hossza közti különbséget, valamint azt, hogy ahol Tóbiás negatívan fogalmaz (mit ne tegyél), Krisztus parancsa pozitív (mit tegyél). Másrészt Krisztus nem mondja azt, hogy ez idézet Tóbiástól vagy bármi más forrásból. Harmadrészt pedig valaminek az idézése önmagában nem tanúskodik egy könyv kanonikusságáról, hiszen az Újszövetség pogány írókat is idéz, mint Aratoszt, Menandert vagy Epiménédészt (Cselekedetek 17:28, I Korinthus 15:33, Titus 1:12).
Ezenkívül Tóbiás könyve Isten kijelentett Igéjével ellentétes tévedéseket és babonákat tartalmaz. Ráfael, egy szent angyal (12:15) azt hazudja, hogy ő Azarja, Anániás fia (5:12). Az angyal mágikus útmutatást ad egy démon kiűzésére egy hal szívének és májának elégetésével (6:7), ami ellentétben áll Krisztus szavaival: „Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és bőjtölés által” (Máté 17:21)
Az Istentől ihletett ószövetségi és újszövetségi Szentírás minden hagyomány és minden tanítás egyedüli próbaköve (Cselekedetek 17:11, I János 4:1). Isten Igéjének (és az apostoli hagyomány) hűséges értelmezése és magyarázatához kell ragaszkodnia az igaz egyháznak, ahogy az a régi ökumenikus és a református hitvallásokban össze van foglalva (II Thessalonika 2:15). Az a hagyomány (beleértve a római katolikus hagyományt is), ami csupán emberek parancsolata és tanítása, ami eltörli az Isten beszédét (vö. Márk 7:7, 13), elutasítandó! Az igaz egyház Jézus Krisztus igazságát mutatja fel a világ előtt, azáltal, hogy egyedül Isten ihletett Igéjének tanításait hirdeti és védelmezi, és így „az igazságnak oszlopa és erőssége” (I Timóteus 3:15).